Webkamera

Gyalogtúrák

Az alábbiakban a legnépszerűbb túrázási útvonalakat mutatjuk be. Az említett útvonalakon kívül természetesen még sok sétálásra, kirándulásra, túrára alkalmas útvonal létezik.

Gyakorlatilag a központi Hargita hegytömbjével határos valamennyi helységbe vezetnek gyalogösvények, esetenként turistajelzés is. Ezeket viszont az 1995-ös széldöntés után csak kevés helyen újították fel, így a gyakorlott túrázóknak is ajánljuk a részletes Székelyföld térkép használatát.

 Mihály-havas
A turista telepről indulva a Súgó-pálya felső részén leereszkedve elérjük az erdőt. Enyhén balra tartva nyáron a szekérúton, télen a gyalogösvényen 20-30 perc alatt felérünk a Mihály-havas 1685 m magas csúcsára. Bár nyugati irányba a magasra nőtt fenyves gátolja a kilátást, északi, keleti és déli irányba szép kilátás nyílik a környező hegyekre, völgyekre. Innen látható legszebben a Madarasi “plató” a turistaházakkal, valamint a Nagycsúcs.
Menedékház melletti ösvény (kb. 1 óra)

Túra a Madarasi-Hargita hegycsúcsra vagy a Szökő vízeséshez

A menedékház melletti ösvényen (mely a csúcsra is vezet) indulva felmegyünk a nyeregbe. A széles tisztáson bal kéz felé van a csúcsra vezető ösvény, jobb kéz felé jól láthatók a Hargitafürdőre vezető jelzőoszlopok. Előre (enyhén jobbra tartva) átvágunk a Rákosi-sáténak nevezett széles tisztáson, majd egy liget erdő mellett elhaladva fenyőerdőbe érünk. Innen a patak folyását követve ereszkedünk lefelé, míg elérjük a vízesést. Körülbelül egy órás út. Ez az útvonal megközelíthető a Pethő Panzió mögötti írtáson felhágva is. A tisztásra felérve, úgyanúgy balra a csúcsra vezető ösvény, jobbra a vízeséshez vezető, jelzett útvonal.

Gerinctúra Hargitafürdőre (kb. 3-4 óra)

A menedékház melletti ösvényen indulva érkezünk fel a nyeregbe. Jobbra kanyarodva széles tisztáson haladunk tovább, jól látható, fémből készült turistajelzések mentén. Változó terepen haladva előbb a Rákosi Hargita (1756 m) csúcsa alatt haladunk el, majd a Madéfalvi és Csicsói Hargita csúcsai mellett elhaladva érkezzünk Hargita fürdőre. Az útiránytól balra előbb Csíkrákosra térhetünk le turistajelzést követve, majd Madéfalvára a patakfolyás mentén. Erőnléttől függően az út 3-4 órát vesz igénybe. Télen az út járhatósága, illetve a menetidő a hóviszonyok és az időjárás függvényében változik.

Gerinctúra Hargitafürdőre (kb. 3-4 óra)
Madarasi Hargita – Libán-tető (9 óra, 25 km)
 

Madarasi Hargita – Libán-tető (9 óra, 25 km)

A menedékháztól indulva ÉNY irányba a Filió erdei úton 800 m után a vadászháznál letérünk jobbra. A Madarasi Hargita nyugati hegylábánál jól kitaposott pásztorösvényen, szép fenyőerdőn haladunk át a Kőkereszt-tisztására. Itt egy pásztorház is van. Innen szép fenyőerdőn haladunk északnyugati irányba a Nagy-Madarasi kráterek nyugati peremén a legmagasabb pontig (1427 m). A turistaháztól idáig 6 km-t tettünk meg 2 és fél óra alatt.

Innen kissé északabbra kis esztenás tisztás van, ezután jobbra nagy kanyart írunk le a kráter peremén és 3 km után, elérjük a 4A – kék kereszttel jelzett Nagy-Madarasi turistautat (amely levezet a vadászházhoz). Itt tulajdonképpen már a Fertő-nyeregben a Disznó-láposon haladunk északkelet felé a Fertő-tetőre (1589 m).

Innen a tetőről számított újabb 3 kilométeren szép fenyvesek közt haladunk a Vigyázókő nyugati pereméig és 1 km után elérjük az ösvényt, amely az Ördög-tóhoz vezet. Innen még 1 km után megérkezünk a kék kereszttel jelzett Lok-vize túraútjának bekapcsolódásához. Aztán felkapaszkodunk a Veresbükk kilátóhoza tisztásra. Innen északnyugat, majd nyugat felé fenyves és bükkösök közt haladva megérkezünk a két pásztorházig, ahonnan a kilátótól számított másfél kilométert tettünk meg.

Újabb bükkösökön haladunk át a Nagy Libán-tetői tisztásra, ahol két pásztorházat hagyunk hátra. A kilátótól számított 5 km után érkezünk meg a Libán-tetőre a DJ 138-as műútra, ahol véget ér a főgerinci túraútvonal.

Felíratkozás hírlevélre

Szeretnénk új ajánlatokat és exkluzív akciókat megosztani