Súgó Vendégház Súgó Vendégház Súgó Vendégház Súgó Vendégház Súgó Vendégház Súgó Vendégház Súgó Vendégház Súgó Vendégház Súgó Vendégház

Honismereti tábor

Élmények egy életen át
TÖRTÉNELMI, HONISMERETI KALANDOK
A MADARASI HARGITÁN

~  Ameddig a szem ellát… ~

Bevezető
Célunk e tábor tervezése, szervezése és lezajlása során, olyan ismeretek nyújtása, átadása az érdeklődő fiatalok számára, melyek nemcsak e táj, hanem az egész székely nép történelmét, kultúráját átfogja, helyi szempontból behatárolva: a magas Szent Hegyről letekintve, ameddig a szem ellát… . Időben a hegy keletkezésének körülményeitől, a honfoglaló székelyek történelmétől napjainkig határoljuk be az átadásra kerülő ismereteket.
Az ismeretanyagnál talán még fontosabb hangsúlyoznunk, hogy mindezt élmények és kalandok során nyújtjuk a tábor résztvevői számára eredeti, egyedi helyszínen, szakemberek előadók meghívásával, kalandtúrákkal, szórakoztató estékkel, a helyi nép hagyományait, szokásait, életmódját tanulmányozó látogatásokkal és más élmény-ismeretszerző tevékenységekkel valósítjuk meg.
A tábor során természeti kincsekkel, jellegzetes, védett növény és állatfajokkal, különleges az itt élő népek életét meghatározó tájakkal ismerkedhetnek meg a látogatók.
Lehetőséget biztosítunk arra a fotózás eszközeivel, hogy elvihessék magukkal e táj szépségét, egyediségét. A természetvédelmének fontosságát az erre a célra legmegfelelőbb helyen tapasztalhatják meg.
Továbbiakban a tábor programjával ismerkedhet az érdeklődő.

Program
Első nap:

Délelőtt:
Látogatás a zetelaki templomban, székelykapuk megfigyelése, rövid helytörténeti ismertető
-    helytörténeti ismeretek közlése
-    Zeta-vár mondájának ismertetése a vár valamikori helyszínén, a desági eltérőnél
-    betekintés a tanyai élet világába, ivói átutazás során
-    lehetőség helyi fotók, tanulmányok, könyvek, újságok tanulmányozására
Délután
Gyalogtúra a Csúcsra: Ismeretek a Madarasi Hargitáról:
-    Behatárolása földrajzi szempontból, határai – Székelyföld ameddig a szem ellát…
-    Keletkezésének körülményei
Szabad program: lehetőségek lovaglásra, biciklizésre………………..
Este
Eredetmondáink:
-    A csodaszarvas, A turulmadár mondája – környékbeli gyermekek előadásában
-    A honfoglaló székelyek- történelemtanár előadásával

Második nap:
Délelőtt:
Gyalogtúra: Az erdőkitermelők, az esztena világa, a tanyák és a legmagasabban fekvő települések (Szentegyháza)- látogatások
Történetek az itt lakó emberekről – ismerkedés  a helyi emberekkel
Délután:
Igazán székely jellegzetességek régen és most – a történelem tükrében:
-    Ruházat
-    Építészet
-    Állattenyésztés, növénytermesztés
-    Táplálkozás és napirend a székely portán
-    Tárgyak, eszközök
Hagyományok, ünnepek

Harmadik nap
Gyalogtúra a közelben: Növény és állatvilág
-    Védett növények, állatok
-    Gyógyító növények – Székely népi gyógymódok
-    Medve-les megfigyelése. A híres hargitai barnamedve
Emberek, akiknek életük részévé vált e vidék, a Szent Hegy:
-    Szelei Szabó László – székelyudvarhelyi természetvédő és fotós
-    Deák  Ferenc – zetelaki tanító
Délután
Fényképek készítése (Szakember irányítássásával): Életre szóló emlékek, élmények a Madarasi Hargitáról.
Előadások: – Székely viccek
- Székely Góbék előadása

Negyedik nap:
Délelőtt:
Kirándulás, fényképek készítése szakember irányításával -  A Madarasi Hargita legszebb helyei:
- csúcsok, sziklák (Bagolykő), vízesés
-    a Szent Hegy embereinek világa
Délután:
- Film: SZENT HEGY    – 2009, 37 perc
Rendező: SZABÓ ATTILA
Operatőr: SZELEY-SZABÓ LÁSZLÓ, SIMÓ CSABA, FERENCZ HUNOR
Vágó: SZABÓ ATTILA
Producer: SZABÓ ATTILA
Gyártó cég: AVES MEDIA
Tartalom: A Szent hegy című természetvédelmi dokumentumfilm a székelyek szent hegyének tartott Madarasi Hargita szigorúan védett barnamedvéinek élőhelyét, életét, vadászatát, esetenként megcsonkítását mutatja be 37 percben. A lélegzetelállító medvés felvételek Szeley-Szabó László, néhai természetfilmes több évnyi áldozatos munkájának eredményei, ugyanakkor nem csupán a barnamedvék, de a Hargita számos egyéb nagyragadozója és vadászata is a film egészét képezi. Romániában ugyanis a szigorúan védett fajok esetében is létezik egy bizonyos kilövési keret, mivel az éves vadszámlálási adatok a legtöbb vadásztársaság területén a nagyragadozók túlszaporulatát jelzik. A VI. Göcsej Filmszemle első helyezést elért, fesztiváldíjas alkotása érzékenyen mutat rá a – nemcsak- Hargita megyei természetrombolásra, a nemzetközileg védett fajok vadászatával való visszaélésekre, ugyanakkor az „emberi”, természet- és állatközeli vadgazdálkodásba és vadászatba is bepillantást enged.

Meghívottak: SZABÓ ATTILA- rendező, …………………………

-    Székely nóták tanulása meghívott eladókkal tábortűz mellett
-    Búcsúzás, megemlékezések

Ötödik nap
Kiállítás és vásár. Székely emberek hasznos tárgyai, eszközei
Székely népviselet
Emléktárgyak a Madarasi Hargitáról
Kérdőívek kitöltése: Élmények, vélemények a táborról, annak folytatásáról

Megjegyzés:
A tábor során minden étkezésnél a diákok a székely konyha remekeit fogyaszthatják,
Ismereteket kaphatnak a hozzávalók előállításával, elkészítésével kapcsolatosan.